KÄRCHER TANULMÁNY, 2020.: NA GYERÜNK, TAKARÍTSUNK KICSIT...

Világszerte több mint 11.000 embert kérdeztünk meg takarítási szokásaikról, és izgalmas megállapításokra tettünk szert. Az otthoni takarítás témája alaposan próbára tudja tenni a házi békét, ezt a németek 60 %-a már maga is megtapasztalta. Tanulmányunkban elmagyarázzuk, hogy mi okozza a legtöbb vitát, és hogy hogyan változik viselkedésünk az élet folyamán.

Diskussionen über den Hausputz

Morzsák a kanapén, vízkőfoltok a zuhanyfülkén, és ha a konyhapult beszélni tudna, segítségért kiáltana. Forgatókönyvek, amelyek a házi békét alaposan kibillenthetik a helyéből. Ráadásul mindezt rendszeresen, amint azt a Kärcher takarítási szokásokról szóló tanulmánya is mutatja. Eszerint a többszemélyes háztartásban élők 60 %-nak legalább egyszer akadt már gondja a takarítással kapcsolatban. De hol van a legnagyobb konfliktuslehetőség? Fair a háztartási feladatok elosztása? És ez már egy életen át így marad? A Dynata által tizenegy országban, köztük több mint ezer német résztvevő körében végzett felmérésből kiderül.


Gründe für Streitigkeiten beim Hausputz

Túl ritkán, túl gondatlanul

A háztartások 1. számú stresszpontja: A háztartások egyes tagjainak egyszerűen mások igényei a tisztasággal kapcsolatban. A válaszadók körülbelül egynegyede nevezte meg problémának a véleménykülönbséget a takarítás szükségesnek vélt gyakoriságáról (24 %), amelyet közvetlenül a „megfelelő” alaposság követett (23 %). 17 % panaszkodott az állítólagosan helytelen takarítási eljárás miatt, 11 és 14 % között van azok száma, akik a háztartási tisztítószerek és eszközök megválasztását vitatják.

Abban viszont általános az egyetértés: nagyon népszerűek a kézi eszközök, például a klasszikus mop (82 %), a vegyi anyagok (79 %) és az olyan elektromos eszközök, mint a porszívó (65 %). Csak a hagyományos háziszerek, például a citromsav hatékonyságáról van lényegesen több nő (56%), mint férfi (42%) meggyőződve.


Fairplay a takarításban

A tisztasággal kapcsolatos véleménykülönbségek ellenére a németek többsége úgy véli, hogy a takarítási tevékenységek megosztása igazságos: 69 % egyetért ezzel. A nemek azonban nincsenek teljes egyetértésben: Míg a férfiak 77 %-a tartja igazságosnak a takarítási feladatok elosztását, addig a nőknek csak 55 %-a.

Faire Aufgabenverteilung beim Putzen

Im Alter lassen die Streitigkeiten um den Hausputz nach

Idős korban harmonikusabbá válik

Az életkor előrehaladtával a viták alábbhagynak. Bár minden korosztály, 50-60 %-ban hasonló információkat közöl a háztartási feladatok igazságos elosztásáról, de míg az 55–65 évesek kétharmada mondja, hogy soha nincs otthon vita a takarításból, addig a 18–34 éveseknek csupán 18 %-a gondolja így. Ez éppen a fiatalok körében erősíti meg azt az egyre növekvő tendenciát, hogy technikai támogatást vesznek igénybe a házimunka során: a 18–34 évesek 23 %-a használ takarító robotot. És ki tudja: Lehet, hogy a kis segítő nemcsak gyors tisztaságot, de még egy kicsivel több harmóniát is hoz a nappalikban.


A tanulmányról

A felhasznált adatok a Dynata online felmérésein alapulnak, amelyekben 2020 szeptemberében összesen 11.360, 18 és 65 év közötti ember vett részt. Az eredményeket súlyozták, és reprezentatívak Belgium, Brazília, Kína, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Japán, Hollandia, Lengyelország, Oroszország és az USA lakosságára vonatkoztatva.

Kaercher_Studie_2020_02