"A MŰEMLÉKEK MEGŐRZÉSEKOR A TISZTÍTÁS NEM CSAK ESZTÉTIKAI OKOK MIATT TÖRTÉNIK.”

Lienerth úr, a „műemlék” kifejezés alatt sokan elsősorban a szobrokra gondolnak.

Lienerth: Személyek vagy épületek emlékművei, amelyek egy bizonyos eseményről emlékeznek meg, a műemlékeknek csak az egyik típusa. Vannak más olyan művek is, amelyek egy régebbi kultúráról tanúskodnak. Ezek lehetnek műalkotások, műemlék épületek vagy akár történelmi ásatások során feltárt, úgynevezett földi műemlékek. De nem minden minősül automatikusan műemléknek, ami régi. Kizárólag abban az esetben kaphat valami műemlék státuszt, ha a megőrzését közérdeknek tekintik.

Ki dönti el, hogy mely műemlékek érdemesek a védelemre?

Schrem: A műemlékvédelemnek átfogó és meglehetősen bonyolult nemzetközi, nemzeti, illetve ország-specifikus jogi szabályozásai vannak. Létezik egy nemzetközi Egyezmény a Kulturális és Természeti Örökség Védelméről, amelyet 1972-ben fogadott el az UNESCO Általános Konferenciája. Az irányelvek pontosan meghatározzák, hogy a világörökségi egyezményt hogyan kell alkalmazni a gyakorlatban.

Möwes: Egy műemlék besorolásának kritériumai jelentősen eltérnek ebben a kontextusban. Egyetértés van azonban a tekintetben, hogy réginek és szépnek lenni önmagában nem elegendő.

Lienerth: Egy műemléknek tükröznie kell a történelmet és/vagy jelentőséggel kell bírnia bizonyos kulturális területeken, pl. a művészeti, helytörténeti, városfejlesztési vagy technológiai szempontból. Valamennyi műemlék része a társadalom identitásának és kulturális fejlődésének – és nemcsak azok, amelyek műemlékvédelem alatt állnak. Fontos, hogy múltunk e maradványait megőrizzük.

Ezzel szemben a társadalom nem tanúsít ilyen korlátlan elismerést minden műemlék iránt.

Schrem: Egy műemlék értékét a társadalom gyakran másképpen érzékeli. Vannak olyan műemlékek, például kastélyok és templomok, illetve más történelmi épületek, amelyek vitathatatlanul értékesek, ezért a legtöbb ember számára érdemesek a megóvásra. Mások szemében, laikusként, ez nem válik rögtön nyilvánvalóvá. Vonatkozik ez például az ötvenes évek modern, tisztán betonból készült műemlékeire, amelyek egyre inkább a műemlékvédelem középpontjába kerülnek. Továbbá olyan emlékművek, amelyek egy személynek vagy bizonyos eseményeknek állítanak emléket, az idő múlásával – érthető módon – ellentétes érzéseket váltanak ki. Van, hogy olykor megkérdőjelezik egy adott műemlék létjogosultságát is. Mindemellett még a reformáció ikonoklazmájának, a grafitiknek vagy egy megbuktatott szobor talpazatának nyomai is, végső soron a műemlék történetének részét képezik.

Möwes: Ugyanakkor nemzetközileg eltérő nézetek vannak jelen a műemlékvédelemmel kapcsolatban. Németországban a helyreállítást például nagy gonddal végzik. Az anyagot az eredetihez legközelebb álló állapotban kell megőrizni. Egy régi kastélynak tehát, régi kastélynak kell megmaradnia. Japánban ezt nem veszik ennyire szigorúan. Ott egy műemlék akkor is értékes, ha például megsemmisülését követően azt újjáépítik az eredeti alapján. Japánban inkább emlékhelyként tekintenek rájuk. Az eredeti helyzetben felállított új műemlék akár másolat is lehet.

Mi alapján döntenek arról, hogy mekkora mértékben kell megőrizni az eredeti anyagot?

Lienerth: Munkánk során minden esetben mérlegelnünk kell, hogy milyen mértékű beavatkozás az, mi az, ami már túl sok, illetve mennyi az, ami ésszerű. A műemlékek megóvásakor elviekben nem létezik pusztán esztétikai okokból történő tisztítás. Az mindig magáról a megóvásról szól. Ezáltal az eredeti állapotra történő helyreállítás a külső szemlélő számára akár mesterségesnek is tűnhet.

Möwes: Olykor a patinát vagy a felszíni kinövéseket egyértelműen az együttes részének tekintik, nem pedig szennyeződésnek. Gondoljunk csak a régi temetőkre, amelyek ez által alakul ki különleges varázsuk. Ilyen esetekben nagyon óvatosan járunk el, és csak a romboló kinövéseket távolítjuk el. Pontosan ilyen esetekben térül meg, hogy nem biocidekkel vagy más agresszív módszerekkel, hanem vízzel tisztítunk.

Mennyire fontos a tisztítás a helyreállítás során?

Lienerth: A tisztítás létfontosságú a megóvásban. Habár az érzékeny felületek, mint például a puha tégla vagy fa, minden esetben igénybevételt jelent az anyag számára. Még a gyakorinak tekinthető, festékrétegek eltávolításakor is körültekintően kell eljárnunk. Ilyen esetekben mintafelületek tisztításával készülünk fel a feladatra.

Möwes: A tisztítási munkákra is a teljes helyreállítási munka természetes részeként tekintünk. A mi részünk gyakran az első lépés a folyamatok során, mivel sok esetben kizárólag a tárgy megtisztítását követően azonosítható bármilyen sérülés. Mindazonáltal a tisztításnak gyakran nagy jelentősége van, és egyúttal hozzájárulhat az adott tárgy megóvásához, mivel a legtöbb típusú kosz és szennyeződés megrongálja az anyagot.

Tudna erre példát mondani?

Möwes: A würzburgi Frankónia-kút megtisztítása esetében, például világossá válik, hogy mire gondolok. Itt az alakokra rakódott vastag vízkő egy külső szemlélő számára azt a benyomást kelthette, hogy azok kőből vannak. Miután tisztítási technológiánkat alkalmaztuk a mészkő eltávolítására, újra láthatóvá vált alatta a bronz, amely teljesen megváltoztatta az alakok megjelenését és a kút azóta teljesen más megvilágításba került. A szökőkút későbbi helyreállítása és megóvása aligha valósulhatott volna meg a vastag mészkőrétegektől való megtisztítása nélkül.

Milyen példát tudna mondani egy emlékmű megóvására?

Möwes: Egy másik ékes példa az egyiptomi Memnón-kolusszusok, amelyeket néhány éve tisztítottunk meg. Az évszázadok során kialakult szennyeződések stabil beégése miatt, a sószórás komolyan veszélyeztette a kolosszusokat.  Először is sikerült eltávolítanunk a köveket károsító szennyeződéseket, ezzel megakadályoztuk a műemlékek további romlását.  Másodszor, és meglepő módon, még az eredeti festék maradványai is a felszínre kerültek, amelyeket ezt követően óvatosan feltártunk anélkül, hogy megrongáltuk volna őket.

A felújított vagy megtisztított emlékműre a társadalom másként tekint?

Lienerth: Amikor elvégeznek egy helyreállítást, az adott műemlékre való tudatosság mindig megnő. Ha egy történelmi épület homlokzatát több mint 30 év után megváltoztatjuk, mert rájöttünk, hogy az eredetileg nem sárga, hanem bézs színű volt, az minden esetben vitát vált ki. Gyakran nem csak a városvezetés vagy a műemlékek megóvásáért felelős személyek, esetleg a tulajdonosok, hanem a nyilvánosság között is. A műemlékvédelemmel kapcsolatban rengeteg közvetítői munkát is végeznünk kell. El kell magyarázzuk, mit, miért csinálunk, valamennyi érintett bevonásával.

Möwes: A műemlékek megőrzése, illetve azok kinézete fontos az emberek számára. Ezt a hozzánk beérkező tisztítási megrendelések számából is láthatjuk. A kis falusi szökőkutaktól egészen a Krisztus szoborig Rio de Janeiróban. Igyekszünk mindenkinek segíteni. Olykor felszerelés kölcsönzésével, máskor pedig a munka teljeskörű átvállalásával. Például miután porszívóinkkal megtisztítottuk a kórus falait Ulm Minsterben, a porrétegek alatt egy sokkal világosabb és kellemesebb falszín jelent meg, amelyet a plébánosok és a látogatók örömmel vettek tudomásul. Ugyanez történt, amikor eltávolítottuk a fekete bevonatot az egykori vietnami császári rezidencia Noon kapujáról. Hirtelen ismét jól láthatóvá váltak az alatta lévő vörös téglák.

Hogyan látja munkája fontosságát a társadalomban?

Lienerth: Szerencsére az emberek tisztában vannak a karbantartás és a helyreállítás szükségességével. Alig akad olyan társadalmi mozgalom, amely megkérdőjelezné a műemlékvédelemhez szükséges anyagi ráfordítást. Egyetértés van abban, hogy ez fontos, illetve, hogy az állam felelőssége kellene legyen kulturális örökségünk megóvása és fenntartása.

Schrem: Hasznosak az olyan események, mint a „Nyílt műemlék napja” vagy az „Ifjuság és műemlékek”. Ezek által a látogatók betekintést nyerhetnek a műemlékvédelembe, amely növeli a munkánk megértését. Ennél is fontosabb, hogy megismerik egy emlékmű hátterét, történetét. Csakis ezzel a tudással a birtokukban képesek felismerni egy műemlék értékét.

Ez is érdekelheti: